Valódi élmények, valódi sörökről

Csehországi sörkalandozások

Csehországi sörkalandozások

Európa egyik legszebb kilátója, sörrel, esővel

avagy a sörgyári látogatások újabb fejezete!

2017. szeptember 17. - Pesti Lokista

Szeptember 2-án szép nap virradt ránk ( még akkor ) a nap is sütött - és végre újra indultunk Csehországba. Heten, mint a gonoszok, de valójában csak nagyon szomjasan vártuk a ránk váró csodákat. Utunk végcélja, ezúttal egészen a lengyel határnál volt, ahol Európa egyik legszebb hegyi kilátója várt ránk. De ne szaladjunk ennyire előre, egyenlőre még Törökbálinton vagyunk és próbálunk elindulni pontosan, ez többé-kevésbé sikerült is. Szoros a menet, hiszen ez alatt a két nap alatt, nem kevesebb mint 7 (!) csehországi sörgyárat igyekszünk meglátogatni! A szlovák határon egy kicsit izgulunk, mert B.Pali persze otthon hagyta az útlevelét, de egy kis trükkel kikerüljük a rendőröket és száguldunk is tovább a Brno utáni első megállónkig. Ez pedig nem más, mint a 2 éve megnyitott SLAVKOVSKY PIVOVAR. A település is megér egy megállót, hiszen Slavkov U Brna, valamikor Austerlitz névre hallgatott és a környező lankákon vívta Napóleon a "Három császár csatáját". A helyszínen építmény is őrzi az emlékét.

1.PNG

De mi persze az új sörgyáruk miatt érkeztünk, amit egy hangulatos üzemi épületből alakítottak ki. Gyanús hogy ez régen is sörgyár lehetett, mert van régi kéményük is, plusz kis, sörgyári emlékeket bemutató múzeumuk.

img_20170902_121901.jpg

 

img_20170902_121927.jpg

 

Kulturált hely, több féle finom sörrel és bár nem itt ebédelünk, de azért az étlapot megnéztük: ide kajálni is érdemes lesz vissza jönni! 10-es, 11-es, 12-es Svetlyk, Tmavé, Polotmave, hangulatos belső tér, mi kell még

img_20170902_121154.jpg

 

Nézzétek ezeket a habokat, a feliratos korsókban. Ez még percek múlva is így habzott! Bp. ide csak 340 km.!

img_20170902_114727.jpg

r szívesen elidőztünk volna még itt, de B.Pali már nagyon éhes volt, ezt tudomásul kellett venni és már mentünk is tovább Prostejovba. Ez az a város, ahol magyar turista még nem nagyon járt szerintem, mi se a kissé szocreál környezet miatt érkeztünk, hanem a már többször letesztelt U TRI KRALU -ban terveztük elkölteni az ebédünket. A főbejárat mellé parkolt le G., a felkért sofőrünk, aki könnyen vette az akadályokat, persze, mert nem iszik!

img_20170902_151845.jpg

Hű társunk, a FORD Expedition. Lejjebb a TRI KRALU ( Három Király ) bejárata.

1_1.PNG

 

Na, akkor ideértünk, farkaséhesen, de ha valahol, akkor itt megfelelő minőségben, mennyiségben és áron lehet csillapítani az étvágyunkat. A helyben főzött söröcske sem utolsó, sőt, az egyik legjobb ezen a túrán. Nem csak a "szokásos" fajtákat főzik, de még búza sör is van, amelyeket nyitott erjesztőkádakban érlelnek! Máshogy csehben nem rúgsz labdába, ezt megérthetnék a hazai próbálkozók is. A hagyomány kell - és semmi más.

Ebben erjed a pívó

img_20170902_131635.jpg

 

Csehül "zebra" magyarul oldalas - de milyen!

img_20170902_143151.jpg

 

A maláta az bizony Pilsen-ből érkezett.

img_20170902_132858.jpg

 

FIGYELEM: ez a büszke fiatalember a Tatarsky Biftek mellé, egy csülköt is megevett! ( ez a tatár)

img_20170902_145833.jpg

 

....és a csülök sem volt kicsi, a sör is szépen fogyott, a kép szélén feltűnik a sofőrünk kólája.

img_20170902_143322.jpg

 

Huhh. Ez kemény volt, menjünk tovább! Prostejovtól északra tartunk a Jesenik hegység felé, szolid lankák, dimbes-dombos tájak kísérnek bennünket. Sajnos az idő elromlik, egyre sűrűbb felhők gyülekeznek, a kocsiban egyesek rákészülnek ( nem alszanak, mondom rákészülnek )  a következőre megállóra.

A rákészülés folyamata zajlik a hátsó sorban:

1_2.PNG

 

40 kilóméterecske és máris egy újabb sörgyáracska. Ez pedig a Pivovar Zabreh, ami nem csak kevésbé úri közönséggel fogad bennünket a teraszon, de a sörük sem igazi, de azért elfogyott 2 gyors kör, világosból, barnából, gyengébből-erősebből.

img_20170902_163119.jpg

 

Cserében viszont éppen főzik a sört, isteni illattal ajándékozva meg bennünket. Éreztétek már? Mindent visz!

img_20170902_163320.jpg

 

Az árak barátiak, 300 forint környékén a nedű, és még a mostanában divatos IPA is van - igaz az drágább.

img_20170902_163716.jpg

 

Most már tényleg közel van a szállodánk, már csak 35 km. ide Jablonne nad Orlici, ahol a helyi szállodában alszunk, este pedig a hangzatos nevű U CERNEHO MEDVEDA  nevű helyen költjük el a vacsoránkat. Had adjak át egy - most már többszörösen is tapasztalt - megfigyelést: amikor egy főzde honlapján, nem találsz egyetlen egy igazán csalogató fotót sem a főzött sörről, éljél a fenntartással - ez nem lesz az igazi! Így jártunk mi is a "Fekete Medvében", nem volt jó se a sör, se a kaja. Sőt, rossz volt. Ott hagytuk! Értitek? Megismétlem, mert ilyen még nem volt csehben: egységesen, mindannyian, nem ittuk meg a sörünket. Rossz élmény. Még szerencse, hogy az ebéd maradékai életben tartottak bennünket reggelig. Itt van 1-2 fotó a főzdéből, de inkább hagyjátok, mondom.

img_20170902_210551.jpg

 

img_20170902_210704.jpg

 

Pista azért szóval tartott bennünket, A. a szerelmének üzenget telefonján ( borzasztó..)

img_20170902_210554.jpg

 

Ezek után jót aludtunk a nagyon kulturált Filippi Hotelben, majd korrekt reggeli után indultunk tovább a "SKY WALK" -ra. Így hirdeti magát a hely, a közeli Dolni Moravá-ban. Ez amúgy Budapesttől 480 km, a lengyel határ néhány perc, tehát egy napos túrának kevés, de hétvégére ideális célpont! Családosok, kalandvágyók, természetkedvelők, gyertek! Komoly nyári bob, szuper kalandpark, sok szálloda, panzió, sípályák, kocsmák, felvonók, tiszta levegő, amit harapni lehet - mi kell még? Leparkoltunk a Vista Hotelnél ( ha autóval nem akarnak felengedni idáig, akkor azt kell mondani, hogy itt alszatok és akkor teljesen a szállodáig jöhettek ) majd a biztonság kedvéért megiszunk egy HOLBÁT, majd felülünk a négy személyes, nyitott Hlanovkára, ami 1100 méter magasságba visz fel bennünket. Az időjárás itt kezdi végképp cserbenhagyni a csapatot, szakad az eső. Ezért nézzétek el, hogy utunk végcéljáról, Európa egyik legszuperebb kilátójáról, a nyári, családi utamon készült fotókat használom fel - hátha így jobban kedvet kaptok Ti is a látogatásra!  Mert nagyon megéri, ez egy igazi paradicsom.

Maga a kilátó 100 méter magas, girbe-gurba feljáróval.

1_3.PNG

 

Több szintes, dűlő-boruló, fából, fémből készült folyosó vezet fel a tetejére. Igen gyors lejárattal: csúszda!

2.PNG

 

3.PNG

 

4.PNG

 

A közepén az a fémcső egy csúszda! Pár korona feláras, lent a bejáratnál lehet rá jegyet váltani. Csak bátraknak!

5.PNG

 

Fent egy háló van kifeszítve a mélység fölött, a vakmerők ráállhatnak - de csak aki nem tériszonyos!

6.PNG

 

Most, szeptember elején megkaptuk a magunkét, fent viharos szél és monszun eső fogadott bennünket, mi viszont mégis felmentünk! Félelmetes volt, a szél majd letépte a bandát, de ha már egyszer elindultunk ide - akkor F. kivételével, aki lent maradt a kocsmában további söröket fogyasztani - mégis  felmásztunk a fellegek közé. Rajtunk kívül nem sokan vállalták az utat ebben az időben.

img_20170903_102913.jpg

 

img_20170903_103241.jpg

 

A csúszda fém kígyója - ezúttal senki sem próbálta ki.

img_20170903_104400.jpg

Ezen a site-on szerezhettek pontosabb információkat a helyről:  http://www.dolnimorava.cz/en/

Miután csuromvizesen leértünk, csak azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy hamarosan újabb sörgyárba érkezünk - nem is akárhová, hanem a Magyarországon is egyre népszerűbb Holba Pivovarba!  Maga sörgyár a Sky Walktól mindössze 15 km. a táj gyönyörű, vadregényes hegyi környezet, szép ez a Jesenik hegység. Hanusovice egy kis hegyi falu, kristálytiszta levegővel, igazi karsztvíz forrás, ideális egy sörgyárnak. Ahová sajnos most nem mehettünk be, pedig egy klasszikusan szép üzemi épület, rendben van tartva, csináltam róla kívülről képeket.

 

img_20170903_115307.jpg

 

img_20170903_115048.jpg

 

img_20170903_115502.jpg

 

A tökéletes sörgyári kocsmában, a múzeum mellé, 6 féle Holbát is csapolnak. Aki erre jár, ne habozzon :)

img_20170903_115840.jpg

 

A sörgyár kocsmája, étterme, múzeuma 

img_20170903_114919.jpg

 

img_20170903_123135.jpg

 

Itt egy kicsit berúgtunk, és már megint itt akartunk maradni, de menni kellett, mert egyrészt közel 500 km-re voltunk az otthontól, másrészt időre foglalt asztalunk volt a szlovák határ mellett, a Valassky Pivovarban, Kozlovicében. Ehhez képest útközben újabb és újabb kocsmákban álltunk félre és egyre reménytelenebb módon néztünk ki, de azért közel 2 óra késéssel csak odaértünk, áhh nem voltunk éhesek!

 

Útközben egy teraszon

img_20170903_133822.jpg

 

Éhesek vagyunk!

img_20170903_174812.jpg

 

A VALASSKY

img_20170903_154834.jpg

 

Itt már voltunk amúgy, aki kíváncsi rá keresse a többi írásaimban, de azt nyugodtan elmondhatom, hogy továbbra is jó a sör, jó a kaja, finom a zebra, különleges a leves. Be is vásároltunk otthonra, olyan 15 napig áll el hűtőben.

img_20170903_175243.jpg

 

A (nagyon) késői ebéd után a cseh-szlovák határon lévő Beszkidek hegységen át indultunk el hazafelé, ami azért volt 430 km.,mert mi "sörgyári csillagtúrát" tettünk, tehát soha nem a legegyenesebb úton haladtunk. Azonban Ostravicében - még a cseh oldalon - vár még ránk egy búcsú sörgyár, a Beskydsky, itt már tényleg csak egy sör fér belénk, meg persze további útravaló, ami nem csak sör, hanem helyi sajtok és más csemegék is, pl. Hermelin, elvihető üvegbe zárva, csábító illattal.

img_20170903_182810.jpg

Összegezve ezt a 2 napot, hosszú volt, sokat utaztunk, hiszen 7 sörgyár meglátogatása nem egyszerű feladat még Csehországban sem, ráadásul mindig igyekszünk olyan útirányokat választani, ami még - legalább részben - ismeretlen a számunkra. Csehország sok színű, sok ízű, addig menjetek amíg még nincs multi a sörgyárakban    ( sajnos már oda is betették a lábukat ) addig, amíg a cseh korona miatt még a hazai árakhoz hasonló és megfizethető az árszínvonal. Nekünk már túl sok útirány nem maradt hátra, mert mindenfelé voltunk szinte, de azért találunk majd valamit, visszatérünk, és az élményeinket megosztjuk majd veletek! Elolvassátok?

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://haverigyalcsehsort.blog.hu/api/trackback/id/tr9712870536

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha szüret van, a bál is dukál 2017.09.19. 13:29:56

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Beköszönt a szeptember hava, itt vannak a szüretek, adjon Isten bort bőséggel, kísérőként sört, pálinkát és szép jó napot emberek. Azt Heti sajtót olvasgatni fogtok-e? Hétszentség'17/37 2017....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le Orme 2 2017.09.17. 20:30:39

Jó a beszámoló és a képek. Egy térképes illusztráció még jól jött volna.
süti beállítások módosítása