Valódi élmények, valódi sörökről

Csehországi sörkalandozások

Csehországi sörkalandozások

Znojmo, ahol senki se járt

Felvonulás helyett, sörözés.

2018. március 18. - Pesti Lokista

A mostani, 2018-as márciusi hosszú hétvége, remek alkalmat nyújtott egy rövidebb, újabb csehországi látogatásra. Aki a blogomat olvassa, az tudja, hogy már nagyon kevés olyan része van a sörök földjének, ahol még nem jártam, Znojmo és környéke is ilyen. Mivel most csak két éjszakásra terveztük az utunkat, ezért távolságban közeli helyet kerestünk, így esett a választásunk erre a környékre, ami Budapesttől Bécsen keresztül csak 330 km. Az autópálya persze fullon volt március 15-én reggel az Ausztriába, még síelni igyekvőkkel és a határon is akcióztak az osztrákok, de ebéd időben már így is ott voltunk a cseh határon és ha már ott voltunk, akkor mindjárt megálltunk egy mini sörfőzdében. Ez a Hnanice nevű faluban található, az úti célunk innen már csak 7 km., így hát megengedhettük magunknak a lazulást. Pontos címet nem kell írnom, mert ez egy 1 utcás falu, ahol mindkét irányból táblák jelzik a pivovart. Egyszerű, de tiszta hely, 3 féle sört főznek, tisztes kisüzemi minőségben. Csütörtök dél lévén, a szakácsnak csak 3 féle kaját volt kedve főzni az étlapról, épp elég volt.

Így néz ki egy falusi sörfőzde Morvaországban

img_20180315_125333.jpg

img_20180315_142738.jpg

Miután kipróbáltuk a 11 -es és 12-es főzetet is, begurultunk Znojmóba, ahol a a 4*-os, igen hangzatos nevű Prémium Wellness Hotel vendégei voltunk. Azt már sokszorosan megállapítottuk, hogy a csehek még csak ismerkednek ezzel a wellness témával, de fejlődnek, ez kétségtelen. Ebben az esetben a "prémiumot" egy szauna, egy pici gőz és egy használható méretű medence jelentette. Reggelivel együtt, 50 Eurós szobaárral nem panaszkodtunk. Mivel figyeltünk az időjárásra, ezért a znojmói városnézést még csütörtök délutánra időzítettük. Mit ne mondjak, ha egy kicsit rendbe tennék a belvárosukat, a hely Brnóval feltétlenül vetekedhetne, sok templom, zegzugos utcák, dimbek-dombok váltakoznak. Miután Znojmó mindig határváros volt, ezért folyamatosan háborúknak volt kitéve, e miatt olyan komorak az épületei. A mai szűkebb magyar határok között, lehet nem is gondolnánk arra, hogy Mátyás király is megfordult itt, vagy 30 évre az ő királyságához tartozott a város. Van 1-2 tornyuk is, amit merészen "várnak" neveznek, de ami számunkra nagyon érdekes volt - és nem először találkozom Csehországban ilyennel - hogy a város régi sörfőzdéjét teljesen a központba építették. Ez amúgy hosszú időre, 1992 -től 2005 -ig be volt zárva, de néhány éve újra próbálkoznak a főzéssel. A sörgyár most a városé és a Znojemska nevű főzetet, elsősorban helyben forgalmazzák. Sok típussal foglalkoznak, keresik a helyüket, de az igyekezet feltétlenül dicsérendő.

Znojmo képekben

img_20180315_132332.jpg

img_20180315_133125.jpg

img_20180315_133634.jpg

 img_20180315_134259.jpg

Ha átsétálunk a fenti templomhoz, úgy remek képeket készíthetünk a régi sörgyárról, így látszik igazán a mérete.

img_20180315_134813.jpg

A domb tetején az összes épület a régi pivovar része

img_20180315_134124.jpg

A sörgyár bejárat őrzi a régi időket

img_20180315_133620.jpg

Mivel lassan ránk esteledett, ezért vacsorázóhely után néztünk. Bárhogyan is kerestem, de sajnos a sörgyárban nem kapható a sörük, ezért olyan helyre szerettünk volna beülni, ahol kapható a helyi nedű. Ez volt a HOZPODA nevű hely, ahol aznap este semmi sem stimmelt. Tönkrement a fűtés, rossz volt a "Zebra" ( oldalas ) világosból nem volt minden fajta sör, a tatárbifszteknek pedig kőkemény volt a kenyere. Ezeket a söröket ígéri az étlap:

img_20180315_191316.jpg

Na, mindegy, néha belefutunk ilyenekbe is. Másnap - kihasználva hogy még mindig nem ért ide az eső - úgy gondoltuk, hogy először megnézzük Vranov nad Dyjt. Vranov Znojmótól nyugatra eső barokk kastély, ami egy sziklaormon áll, igazi vadregényes kinézettel. Miután nagy nehezen leparkoltunk, belefutottunk a csehek egy nagyon idegesítő szokásába, ugyanis náluk az a divat, hogy nem tudsz - még belépőjegy ellenében sem - csak simán bejutni a legtöbb kastélyba, hanem részt kell venned egy egy cseh nyelvű tárlatvezetésen, legalább egy órában. Mi ezt kihagytuk inkább, de így még az udvarra se juthattunk be! Pedig szép a hely, nézzétek meg!

vranov.PNG

Majd egy tavalyi ígéretemnek tettem eleget és visszamentünk Dalesicébe, hogy újra kipróbáljuk a híres Menzel film helyszínének a sörét. Fél éve ugyanis nagyon nem voltunk megelégedve vele. Jelentem, az íze kezd visszatérni a normális kerékvágásba, de kifejezetten szénsavasabbnak tűnik, mint az első években. Higgyétek el, van összehasonlítási alapom, mert legalább 6. vagy 7. alkalommal tértem vissza. Azt se értem, hogy péntek délután máskor mindig tele volt a hely csehekkel, most meg egy magyar buszos csoporton kívül, nem volt senki. Ha már ott voltunk, akkor körbesétáltuk a helyszínt és egy olyan oldaláról teszek fel fotót, ahonnan talán még kevesen láttátok.

img_20180316_142252.jpg

Mivel itt csak ittunk pár sört, kajálni továbbmentünk egy teljesen új sörgyárba, Moravsky Krumlovba, ami innen olyan 30 km. Útközben brutál hűtőtornyok mellett autóztunk el, ez a Dukovany atomerőmű. Nagyon meglepő, hogy az út teljesen az erőmű mellett vezet el, jó közel engedve az épületekhez, fotózni is lehet őket.

img_20180316_150820.jpg

Innen már csak 10 perc a település, ahol nemrégen nyílt egy sörgyár, kulturált hotellel együtt, tehát aki meg akarja a nézni a várost, jól besörözve, annak csak ki kell vennie egy szobát. Van látnivaló is a városban.

img_20180316_152229.jpg

A ROKITEN Pivovar, ahol a Krum söröket főzik

img_20180316_153452.jpg

img_20180316_153525.jpg

Minden sör alapja, a karsztvíz, itt az udvaron bugyog fel! Ilyet ritkán látni.

img_20180316_153609.jpg

A helyet csak ajánlani tudom, hiszen nemcsak a sör, de a kaják is rendkívül finomak voltak.

img_20180316_155242.jpg

img_20180316_161820.jpg

Tatárbifsztek és konfitált sertés, káposztával töltött burgonyás palacsintával, sörszószban.

img_20180316_161832.jpg

img_20180316_154312.jpg

Visszafelé még terveztünk egy megállót Uvanovban, ahol a Dratenik nevű sörgyár nyílt nemrégen, de úgy elment az időnk, hogy ezt most kihagytuk. Legalább lesz miért visszatérni erre az amúgy nem túl izgalmas környékre. Összességében elmondható, hogy Znojmó lehet alternatívája vagy kiegészítője egy brnói kirándulásnak, de egy teljes hétvége sok lenne ide, inkább 1 éjszakás megállónak javasolnánk. Sok, de egyszerű étterem, helyi főzettel - aki kíváncsi kóstolja meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://haverigyalcsehsort.blog.hu/api/trackback/id/tr6113749232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása